Referenciák

thumbnail test

ÚJPEST ÖNKORMÁNYZATI ÉPÜLETEK

A Budapest IV. kerületi Önkormányzat megrendelésére a Polgármesteri Hivtalt, az Okmányirodát és a jelenleg kivitelezés alatt álló Új Piac épületét Thermowatt technológia fogja hűteni és fűteni a kiépítésre kerülő szennyvízhő-hasznosító hőközpontokon keresztül. Az 1,7 MW teljesítményű rendszerhez hőforrást a Szent István tér alatti, 2,6 négyzetméter átmérőjű főgyűjtő csatorna szennyvize nyújt.

A termál energia szolgáltatás két hőközponton keresztül történik: az egyik a parkoló alatt egy 280 négyzetméter alapterületű térszín alatti műtárgyban fog elhelyezkedni a másik pedig a Új Piac alagsorában kap helyet. 

A kivitelezés 2016 márciusban kezdődött.

További képek

thumbnail test

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JATIK ÉPÜLET

A Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ épületének fűtés/hűtéskorszerűsítése céljából a "legzöldebb magyar egyetem" szennyvíz-hő hasznosítási rendszer beépítése mellett döntött. SZTE a Thermowatt technológia megvalósítására 100% EU támogatásban részesül, a rendszer gépészeti kivitelezése a közbeszesrzés nyertes ajánlattevőjeként Thermowatt fővállalkozásában készül. A hőforrás 700 m-es távvezetéken érkezik az Alsótelepi Átemelőről.
Üzembelépés kezdete: 2015 szeptember.

További képek

thumbnail test

FŐVÁROSI CSATORNÁZÁSI MŰVEK ZRT. FERENCVÁROSI ÁTEMELŐ TELEP, BUDAPEST IX. KERÜLET

Thermowatt Kft. mint nyertes ajánlattevő a Fővárosi Csatornázási Művek Ferencvárosi telephelyén kivitelezett egy 1.2 MW kapacitású szennyvízhő-alapú fűtő/hűtőrendszert.

A FCSM telephelyen található épületek hűtésigénye meglehetősen alacsony, így fölös kapacitásából egy már kiépített távvezetéken keresztül tervezi a szomszédos Művészetek Palotája épülete számára hűtési energia szolgáltatását (tárgyalás alatt). Üzembelépés kezdete: november 2015.

További képek

thumbnail test

Magyar Honvédség Egészségügyi Központja, Budatest XIII. kerület

Magyar Honvédség Egészségügyi Központja - Honvédkórház, Budapest XIII. kerület: a kórház központi épületegyüttesében található hőellátó rendszer korszerűsítése, felújítása és szennyvízhőt hasznosító rendszerének kiépítése, 3,8 MW teljesítménnyel.
Ez az egyedülálló méretű rendszer 2014 augusztusa óta kitűnős fogyasztási és hatékonysági számokkal üzemel.

További képek

thumbnail test

Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Asztalos Sándor utcai telephelye, Budapest VIII. kerület

Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Asztalos Sándor utcai telephelye, Budapest VII. kerület: 2011. decemberében közbeszerzési pályázás útján elnyertük a jogot, hogy a FCSM Zrt. székházának meglévő fűtő/hűtő rendszerét saját technológiánkat alkalmazva kiváltsuk. A Kerepesi út- Asztalos S. utcai telephelyen rendszerünk 2013 novembere óta üzemszerűen működik.

További képek

thumbnail test

MOM Kulturális Központ, Budapest XII. kerület

MOM Kulturális Központ, Budapest XII. kerület: egy szolgáltató- és parkolóház szennyvíz-hő hasznosító rendszere. 2009 elején a budapesti XII. kerületi önkormányzat kibővítette a helyi MOM Művelődési Központot. Itt valósult meg Magyarország első kommunális szennyvíz hőforrású hűtési-fűtési rendszere a THERMOWATT Kft. kivitelezésében. A rendszer 0,8 - 1,1 MW hűtési és fűtési teljesítménnyel működik 2011 áprilisa óta.

További képek

thumbnail test

Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Dél-pesti Szennyvíztisztító Telepe

A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Dél-pesti Szennyvíztisztító Telepén 1db 1.100 kW villamos és 1.350 kW termikus csúcsteljesítményű biogáz felhasználásával működtetett konténeres kogenerációs kiserőmű telepítése, karbantartása.

Üzemelés kezdete: 2014 december.

További képek

thumbnail test

Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepe

A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepén két 1.100 kW villamos teljesítményű kogenerációs kiserőmű telepítése (konzorcium a Huntraco Zrt.-vel) – 2009. június-december

További képek

A Bisnode nemzetközi szinten 1908 óta minősíti a cégeket megbízhatóságuk alapján és 1996 óta lehetőségek kapnak a vállalatok, hogy tanúsítvány formájában is megmutathassák partnereik számára, hogy elismert, hitelképes, megbízható vállalatok. A THERMOWATT Kft. 2014-ben kapta meg az AA minősítést, mellyel Magyarországon csupán a cégek 1,75%-a rendelkezik, ez is bizonyítja, hogy velünk az üzleti kapcsolat kialakításának a pénzügyi kockázata nagyon alacsony.